Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyar golf története

2008.03.23
Az 1902-ben, a Lóversenypályán megtartott bemutató még csak társasági esemény volt. Szervezeti, jogi keretet először 1909-ben Tátralomnicon (mai Szlovák Köztársaság területén) alakították ki a Tátra Golf Club létrehozásával és a 18 szakaszos pálya felépítésével. Gróf Nákó Sándor birtokán, R. Williams angol ezredes és katonai attasé szakmai irányítása mellett Lauber Dezső építészmérnök tervei alapján négy hónap alatt játszhatóvá tették a golfpályát. A költségeket három arisztokrata állta: gróf Zichy Géza Lipót, gróf Széchenyi István és báró Vécsey Miklós.

 

Az első versenyre megjöttek az Angliából hozatott ütőkészletek is. Augusztus 11-dikén, szerdán kezdődött az első magyar golfverseny. Öt naposra tervezték és a kor hagyományainak megfelelően minden napra más és más játékformát választottak. Kétszeres érintettség okán, az akkori klubfőtitkár és bajnok Lauber Dezső 1941-ben pontosan felidézi a nyerteseket és ütésszámokat. Az első nap stroke - handicap versenyen Barclay Rives (Hcp 22) amerikai követségi titkár győzött nettó 89 ütéssel. A második nap Lauber Dezső strokeplay versenyt nyert 149 ütéssel. A harmadik napon a matchplay verseny döntőjében újra Rives diadalmaskodott. Nyílt scratch-versennyel folytatták a negyedik napot, az első helyet ezúttal az angol Robert Everts szerezte meg.

 

Az akkor még divatos nyílt páros scratch-versennyel zárták a viadalt, amelyen a Barclay Rives (USA) és Michael Ehrenreich (Németország) lett az első. Még abban a hónapban megtartották az első női versenyt is matchplay formában. Tizenegy hölgy nevezett és a döntőt már a harmadik napon nyerhette gróf Karácsonyi Mémy. Édesapjának a budai házában (a mai MATÁV székház helyén - Vérmező) volt a kor legnagyobb műkincs gyűjteménye. Gróf Karácsonyi Mémy egyébként 13 országos női golfversenyt nyert 1920-ig, de ezeket az eredményeket később megsemmisítették a nem megfelelő versenykörülményekre hivatkozva.

 

A nyári hónapokban a Lomnicon tartózkodó Leopold Stag bécsi golfedző oktatta a fiatal nemzedéket. Nagyszerű gárdát sikerült felnevelnie, mint amilyen volt gróf Zichy Géza, gróf Széchenyi István, gróf Wenckheim László, Lauber Dezső, báró Plenner Ernő, dr. Weress Zoltán, Sztankovánszky Imre, báró Prónay Gábor, báró Senney István, ifj. Sacelláry György, báró Aczél Elemér; a hölgyek sorában gróf Zichy Géza Lipótné, Karácsonyi Manci és Mémy grófné, gróf Dessewffy Ilona, gróf Pejacsevich Jolán, Dessewffy Duli grófnő, Szakáll Margit, Návay Emma, Ráth Panny, Bissingen Elza grófnő és gróf Zichy Marietta.

 

Lauber Dezsőt a Magyar Olimpiai Bizottságban betöltött titkári állása (1908-1914) egyre jobban Budapesthez kötötte, így kereste a lehetőségét egy fővárosi pálya megépítésének. 1911-ben megalakult a Budapesti Golf Club a Sváb-hegyre tervezett 9 szakaszos golfpálya üzemeltetőjeként, amelynek területét Déczi Albert tulajdonostól bérelték. Első elnöke és legelkötelezettebb mecénása a klubnak gróf Andrássy Géza volt, míg a szervezéssel járó főtitkári funkciót Lauber Dezső vállalta el. 1912-ben már sok versenyt szerveztek a tagoknak és a Magyarországra akkreditált diplomatáknak, amikor gróf Wencheim László felvetette a Magyar Golfbajnokság szükségességét. Gróf Zichy Géza Lipót egy értékes bajnoki serleget ajánlott fel a majdani győztesnek. A díjkiosztóra azonban várni kellett 1920-ig, mert a háborús évek elhalasztották a versenyszervezést. A klub alapszabályát 1913-ban hagyták jóvá és szerződtettek egy francia golfoktatót Jean Pierre Lafitte személyében, akivel elégedetlenek voltak. Ezért báró Hatvany Károly személyesen csábított Budapestre egy skót trénert, Malcolm Goodwillie-t, aki mintegy 30 évig oktatta aztán a magyar golfozókat.

 

Az első nemzetközi sikert 1913-ban érte el Lauber Dezső. Bécsben utasította maga mögé a rutinosabb osztrák golfozókat és elhozta előlük a Joseph von Flesch serleget. Az I. világháborúban, 1915-ben a golfpálya területének tulajdonosa meghalt. Az örökösökkel való jogvitát csak úgy tudták megoldani, hogy a Budapest Golf Clubot feloszlatták. Kánitz Artur lelkes golfbarát vásárolta meg a birtokot és adta át használatra az újonnan megalakult Magyar Golf Clubnak, amelynek ugyancsak gróf Andrássy Géza lett az elnöke és Lauber Dezső irányította a napi ügyeket. Megszülettek a nagyra törő álmok, papírra vetették a klubház és a golfszálloda terveit. A háború miatt szinte szünetelt itthon a golfélet, de Lauber Dezső és báró Madarassy Beck Gyula Marienbadban (mai Cseh Köztársaság) értek el sikereket és kezdte bontogatni szárnyát a későbbi két kiváló hölgyversenyző: Hevesi Erzsébet és báró Madarassy Beck Marietta.

 

1920-ban 37 versenyt rendezett a Magyar Golf Club. Az áprilisi első megmérettetés győztese stroke mínusz handicap formában 78-78 nettó score-ral Gyurkovich Béla és Hevesi Erzsébet lett. A díjként az akkor mindennél értékesebb golflabdáknak örülhettek. Az év legkiemelkedőbb eseménye a férfibajnokság volt, ekkor még női bajnokságot nem rendeztek. Hevesi Erzsébet indulhatott a férfiak között és a machplay versenyen Lauber Dezsőt is legyőzve eljutott a döntőbe, ahol Gyurkovich Béla nyert. 1921-től már hölgyeknek is szerveztek bajnokságot, amelyet Hevesi Erzsébet nyert meg minden alkalommal 1929-ig, amikor visszavonult az aktív golfozástól. 1922-ben a bajnoknő ismételten megmérethette magát a férfiak küzdelmében és a döntőben újra Gyurkovich Béla győzött. Ezekben az években a férfiak mezőnye tízfős volt, míg a nőké rendszeresen három versenyzőből állt. Ezért a tehetséges versenyzők külföldi bajnokságokon mérték le tudásukat és nem vallottak szégyent. Lauber Dezső és Kovács Jenő osztrák bajnokságot nyertek, Hevesi Erzsébet immár Szlávy Bélánéként 1926-ban német, báró Madarassy Beck Marietta svájci bajnoki címet szereztek. Ezek a bajnoki címek nem váltak azonban hivatalossá, mert vagy még nem volt nemzeti szövetsége az adott országnak, vagy az adott verseny körülményei, bírók, zsűri, óvási lehetőség nem álltak rendelkezésre. A Német Golf Szövetség például csak 1927-től vezeti a nyílt bajnokságok statisztikáját, amelyen Szlávy Béláné nagy riválisa, a hamburgi Erika Sellschopp három alkalommal is tudott győzni (1927, 1928, 1929), míg az angol Diana Fishwick (1936, 1938) kétszer. Ez utóbbi hölgyet egy alkalommal 1929-ben Szlávyné is legyőzte machplayben. 1930-ban aztán Diana Fishwick megnyerte a British Ladies Amateur Championshipet a döntőben megelőzve a hatszoros U.S. Women’s Amateur Championship győztes amerikai Glenna Collett-et. A korabeli magyar sportsajtó e hölgyek mögé sorolva kiáltotta ki Szlávy Bélánét a kor ötödik legkiválóbb női golfozójának.

 

A sorozatos sikereken felbuzdulva a magyar golfsport barátai kibővítették a 9 lyukas Sváb-hegyi pályát 18 szakaszosra és egyben modernizálták a létesítményeket és rendbe hozták a klub anyagi ügyeit. Bobby Jones, a leghíresebb amerikai amatőr golfozó a Berlini Olimpia után, 1936-ban bemutatót játszott a klub fennállásának 25. évfordulójára szervezett ünnepségen. Megindult a fejlődés. A lillafüredi Palota-szálló építkezésével egy időben golfpálya készül. A balatonföldvári Karika-völgyben már ekkor üzemel a 9 lyukas pálya, ahol versenyeket is rendeznek. Balatonfüreden és Galyatetőn kitűzik a 18 szakaszos pályákat, a Margitszigetre egy driving range terveit rajzolják. Előbb a gazdasági válság, aztán a II. világháború húzza át a számításokat. Nincs fedezet, aztán igény sem a megvalósításokhoz.

 

 

A magyar golfsport versenyeinek eredményei:

 

 

Magyar férfibajnokság:

1912. ifj. Dr. Magyar László
1913. Lauber Dezső
1914-1919 nem kerül kiírásra
1920. Gyurkovich Béla
1921. D.W. Brown (ENG)
1922. Gyurkovich Béla
1923. Lauber Dezső
1924. Lauber Dezső
1925. Gyurkovich Béla
1926. Lauber Dezső
1927. Hatvany János
1928. Gyurkovich Béla
1929. Dr. Kovács Jenő
1930. Lauber Dezső
1931. Lauber Dezső
1932. Lauber Dezső
1933. Lauber Dezső
1934. Lauber Dezső
1935. Gyurkovich Béla
1936. J. Balley (USA)
1937. L. Durdonald (ENG)
1938. Lauber Dezső
1939. nincs adat
1940. nincs adat
1941. Lauber Dezső

 

 

Magyar nőibajnokság

 

1921-1928 Dr. Szlávyné Hevesi Erzsébet
1929. Madeleine von Kuh (AUT)
1930. Madeleine von Kuh (AUT)
1931-1933 Dr. Szlávy Béláné
1934. Farkas Lajosné
1935-1941 Dr. Szlávy Béláné

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.